Tudtad, hogy a kutyád álmodik? CBD állatoknak

A British Columbia Egyetem kutató-pszichológus professzora – Stanley Coren – egy 2018-2019 között végzett kísérletsorozattal bebizonyította, amit már sejtettünk: azt, hogy a kutyád álmodik. De miért, hogyan, és vajon miről álmodik a kutyád? Erre keressük a választ!

Viszonylag sokat alszik: persze, hogy álmodik

Ha van kutyád, akkor biztosan észrevetted már, hogy sokat alszik (vannak olyan kutyák, akik akár napi 12-14 órát is) és azt is, hogy alvás közben néha vicsorog, nyüszít, megrándul, és az is lehet, hogy már láttad álmában szaladni is. Rengeteg jel mutatott tehát arra, hogy a kutyák álmodnak, de csak nemrég sikerült bebizonyítani.

Tudtad, hogyan alszik a kutyád?

Ha csak kettő szóval írhatnánk le, akkor: különös módon, de ne szaladjunk ennyire előre. Egy felmérés szerint a napjuk 54%-át szunyókálással töltik a kutyák, a napjuk 21%-ban félálomban vannak, a 12%-át REM fázisban töltik és 23%-át pedig mélyalvásban. Ez így 110% lenne, vannak átfedések az alvási / ébrenlét szakaszban. Egyébként nekünk (ahhoz, hogy az álmaikról beszéljünk) a Rapid Eye Moving – gyors szemmozgásos – szakasz a legérdekesebb. Ebben a szakaszban te álmodsz. És a kutyád is.

REM. NREM

Meg kell különböztetnünk REM (a gyors szemmozgásos) és az NREM (amikor szuper mélyen alszik, nem álmodik) szakaszokat.  Az NREM szakasz a kutyáknál éppen olyan mint nálad, embernél. Ilyenkor annyira mélyen alszol (és alszik a kutyád is), hogy a szervezte minden energiájával a frissülésre, regenerálódásra koncentrál. Ebben a szakaszban éppen azok a biológiai folyamatok zajlanak le a kutyában mint bennünk emberekben, csak amíg mi, emberek, ebben a szakaszban álmodhatunk, addig a kutyusodnál ez kizárt. (Nem akarunk álompszichológiával foglalkozni, de a te ha a saját álmodási szokásaid is érdekelnek elmondunk egy szuper érdekességet. Mi emberek két szinten álmodunk: a REM szakaszban hétköznapi álmaink vannak (ezekre szoktunk emlékezni), a mélyalvásos NREM szakaszban extrémebbek az álmaink, de azokra alig emlékszünk).

Bárki, vagy bármi ami (vagy aki) a REM szakaszban van, álmodik. Ezt nem csak kutatások, hanem ha akarod akkor a te megfigyeléseid is alátámaszthatják. Amikor a REM (álom)fázisban nyüszít a kutyus, összehúzza az ajkait (mintha vicsorogna), vagy éppen szimatol, csóvál, vagy „fut”, akkor a szeme gyorsan mozog (ezt akkor is láthatod, ha nem húzod fel a szemhéját) A kutya agya ilyenkor dolgozza fel a napi ingereket. Ha most ebben a pillanatban felébresztenéd, teljesen „képben lenne” ellentétben azzal, ha a mélyalvásos szakaszból ébreszted fel, mert akkor azt sem tudja mi történik körülötte, és hol van, egy két percig.

Oké, de miről álmodik?

Ezt nem pontosan tudjuk. Lehet, hogy cupákos csontról, lehet, hogy álmában egy réten fut veled, vagy a kertben ás, játszik, ahogy az is lehet, hogy a szomszéd kutyával barátkozik vagy a postással.  Addig nem lehetsz biztos abban, miről álmodik a kutyád, amíg fel nem találja valaki a kutya/ember szótárat, és el nem meséli neked. Mégis nagyjából tudjuk. A kutya agya ugyanis olyan mint egy 2-4 éves gyereké, ők pedig álmukban feldolgozzák a napjukat, ezért azt feltételezzük, hogy a kutya is.

Álmában – ha voltatok sétálni – újra éli ahogy sétált veled. Ha látogatótok volt, az ő szaga, illata miatt arról fog álmodni, ha kutyasuliban voltatok arról, ha pedig megfeddted, vagy mondjuk megtámadták, konfliktusba keveredett egy fajtatársával, akkor arról. CBD állatoknak